2019. november 19., kedd

A Világ- és európabajnoki ezüstérmes dzsúdós, Bor Barna bukott le hamis nyelvvizsgával

Egy hónappal a vádemelés után kiderült, ki is az az olimpikon, aki az ügyészség szerint hamis nyelvvizsgával bukott le a nyáron a Pécsi Tudományegyetemen. Az ügyészség korabeli beszámolójában ugyanis még csak olimpikonként emlegette a sportolót, akit most a HVG azonosítottBor Barna, a világbajnoki és háromszoros európa bajnoki ezüstérmes dzsúdos az, akit közokirat-hamisítással vádolnak, mert hamis nyelvvizsgával próbált diplomát szerezni az egyetemen. Legalábbis azt írják, hogy a birtokukba került információk alapján egyértelmű, hogy Bor az, akit megvádoltak. Információik szerint a 2012-ben Junuor Príma, 2017-ben Tolna megyei Príma-díjjal kitüntetett sportoló ügyészségi meghallgatásán elismerte a bűnösségét.

Az ügyészség erre, illetve büntetlen előéletére és arra való tekintettel, hogy Bor a hamis papír leadása előtt többször is próbálkozott nyelvvizsgával, csak pénzbüntetés kiszabását javasolta a bíróságnak, amely szeptember elején ítéletet is hozhat.

A HVG meg akarta szólaltatni a sportolót, aki elsőre meglepődött a megkeresésen, majd többé nem vette fel a telefont. Amikor két héttel később egy másik számról elérték, megint megpróbálta lerázni az újságírót, mondván most hall először az esetről.




Bővebben: A Világ- és európabajnoki ezüstérmes dzsúdós, Bor Barna bukott le hamis nyelvvizsgával

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése