2019. november 19., kedd

Mégsem lesz kötelező nyelvvizsgát szerezni a továbbtanuláshoz

Kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium már javasolta, csütörtökön pedig be is jelentette a kormány, hogy mégsem lesz kötelező a középfokú nyelvvizsga a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a roma szakkollégiumi hálzat és a nyelvtanárok egyesülete is erre kérte őket. 

Gulyás szerint az intézkedés bevezetése komoly nehézségeket okozott volna egyes ágazatokban, például az óvóképzésben és a mezőgazdasági felsőoktatásban. Ugyanakkor most sem volt konszenzus a hat évvel ezelőtti döntés visszavonásáról. 

A kormány 2014-ben állt elő azzal a javaslattal, hogy 2020-tól vezessék be a kötelező nyelvvizsgát, akkor a versenyképességi célok elérésére hivatkoztak. 

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) örül a mostani döntésnek, mert bár egyetértenek azzal, hogy a fiataloknak beszélniük kell legalább egy idegen nyelvet, „a kormányrendelet olyan elvárásokat támasztott a diákokkal szemben, amelyekre a közoktatás nem készíti fel őket. Jelenleg az idegen nyelv oktatásának követelményei nem fedik le a nyelvvizsgák követelményrendszerét".

A PSZ szerint a középfokú nyelvvizsga követelménye elzárja a felemelkedés útját a hátrányos anyagi helyzetben lévő diákok elől, hiszen különórákra kénytelenek járni, márpedig ezt sok család nem engedheti meg magának. Az iskolai nyelvoktatás egyébként is reformra szorul, a PSZ szerint ezt az állami finanszírozású kéthetes külföldi tanulmányút sem képes önmagában pótolni. (MTI) 




Bővebben: Mégsem lesz kötelező nyelvvizsgát szerezni a továbbtanuláshoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése